“November 4-én nyilvánosságra kerülnek a szocialista diktatúra ügynökaktái” mondta Magyar Péter
Magyar Péter szombaton a Facebook oldalán közölte, hogy November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ügynök akták amivel a Tisza egyik legnagyobb vállalása teljesül - írja az MTI
Az Országgyűlés még szeptemberben szavazta meg 149 igen, 35 tartózkodás és ellenszavazat nélkül az új ügynökakta-szabályozást. A kormányfő szerint “nehéz és érzékeny” téma lesz sok család részére, azonban enélkül nincs kormányváltás - tette hozzá.

Az MTI cikkében olvasható, hogy törvény célja a kommunista diktatúra állambiztonsági iratainak szélesebb körű megismerhetősége, az adatmegismerés egyszerűsítése, valamint az érintettek és hozzátartozóik jogosultságainak bővítése. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a megfigyelt személyek megismerjük a velük szemben eljáró állambiztonsági hálózati személyek kilétét.
A parlament még októberben döntött a határidő módisításáról 129 igen, 33 nem és 8 tartózkodással, ugyanis a törvény eredetileg október 20-án lépett volna hatályba az első iratok pedig október 22-én, 1956-os forradalom 70. évfordulójának előestéjén hozták volna nyilvánosságra. A módosítást “az iratanyag előzetes átvizsgálásához és a közzététel előkészítéséhez szükséges többletidővel” indokolták